Németh László első regényének az Emberi színjátékot szokta megnevezni az irodalomtörténet, pedig valójában, az időrendet tekintve is az Akasztófavirágot illeti meg az elsőség, amely teljes szövegével csak 1985-ben került az olvasók kezébe. Közvetlen előzményei között a mezőföldi novellákat találjuk, amelyekkel választott szülőföldjét, édesapja szűkebb pátriáját igyekszik szépíróként birtokba venni, belőle mítoszt teremteni. Az 1926-os révfülöpi nyár a magántanítvány szőlőskerti házikójában a kísérletezés időszaka. Az első gyerekét váró család idilljében három nap alatt más és más stílusban hét novellát ír. Ekkor születik a Pantheon pályázatára az Akasztófavirág is a kisregény műfajában. Az Emberi színjáték legfontosabb előzménye az író számára is bizonyíték, hogy a Nyugat novellapályázatán első díjat nyert Horváthné meghal nem véletlenül jött létre. Elindult azon az úton, amelyet 1925-ben az Osvátnak küldött levelében megfogalmazott: „A magyar szellemi erők organizátora akarok lenni. (...) adósok vagyunk mindazoknak, akik úgy hányódnak, kallódnak, mint én, a magyarság veszendő erőinek.”

A kisregény történelmi előzményei a „Minden egész eltörött”, a Reményik-féle Hulló csillagok időszakának élményanyaga: „Először a Dicsőség hullott le, / Aztán a Hatalom, / Aztán a Korona, / A kettős-kereszt s a Hármas-halom; / Aztán a  Szabadság / Azután a Hit, / Aztán a Remény, -- / Nyomán lefutott csillagzatoknak / Maradt a Csend. / S a sötétség az égbolt peremén.”

A kisregény cselekményének időkeretének középpontjába az 1918-as és 1919-es forradalmak falusi történései kerültek. Főhőséről írja az Ember és szerepben: „a regény hősét egy unokatestvéremből s egy szilasi származású terrorfiúból olvasztottam össze, akit történetesen a nagybátyám akácfájára akasztott fel valamelyik siófoki különítmény...”

Pintér Jani a frontról tért haza, erkölcsi értékrendjében megingott, az otthon talált körülményekhez nem képes hozzáidomulni. A lázadás, a dac viszi az események, a forradalom sodrába. Paraszt kiadásban Báthory Gábor, garázdává lett Tury Dani, aki szintén „vak dacban rúgja el magától a legkülönb asszonyt”, és aki a Szegény emberek hősének mintájára gyilkossá lesz. Németh László szerint „A mű az elkallódó magyar paraszt létéről s áldozattá válásáról szól...”

Pintér Jani falujában ugyanaz a pokoli légkör, az elszabadult szenvedélyek uralkodnak, mint az egész országban. Pintér jani a magyar sorsból nő ki, az események, a végzet áldozata lesz. Rokona Szabó Dezső hőseinek, Az elsodort falu Farczády Jenőjének, ilyen értelemben ő is „az elkallódásra ítélt magyar tehetség vad felhorkanása” (Szabó Dezső). Balek és zuhanó hős, akit a végzet vezérel az események közepette és „élőhalottként oszlik el, mint Az elsodort falu  dzsentrijei...”

Cs. Szabó László szerint is „ezeknek az éveknek volt egy sötét, véres, kegyetlen, pokoli oldala is, tele különfélerejtett és nyílt szadizmusokkal... szexuális túlfűtöttséggel és perverzitással. A háború valójában még nemért véget, folytatódott szörnyű világa az ösztönökben, a tízes és húszas évek egyetlen, összefüggő korszakot alkotnak, bódító látszat volt csak a béke s csupán a felszínt takarta a hangoskodó frivolitás.”

A háborúban megbomlott egyén és közösség korábbi összhangja, egyensúlya. Pintér Jani, a nagygazda fia dacból, a béklyónak érzett kötelezettségekből való kitörési vágyból végzetesen szembefordul övéivel, a bolsevik direktórium elnöke lesz, míg Tóth kőműves a szegénység közegéből indulva lesz ellenforradalmárrá. Németh László ekkor még főképpen Szabó Dezső hatása alatt áll, a parasztság őserejétől, mindent lebíró vitalitásától várja a megváltást. (A Villámfénynél Nagy Imréje szerint is a parasztságban „benne van az őserő”.)

Az Akasztófavirág nyelve erős, kifejező, expresszionista nyelvteremtő erő feszül benne. Az író tudatosan is sok népies kifejezést használ. A stílusban is érezhető Szabó Dezső erőteljes hatása, Móricz erős naturalista látásmódjának közvetlen inspirációja: „Pintérné ráömlött fiára, mint az árvíz”, „a lány kacagás-Niagarába zuhant”, „ a regény szemén becsurgott a falu”.

Itt még nem érvényes a későbbi regényekkel kapcsolatos vád, hogy szereplői nem beszélnek tájnyelven. Önértékelése tanulságos: „Az Akasztófavirágnál még nagy etnográfus voltam, de ilyen tekintetben nem akartam a Bartók modellje szerint nagy író lenni. Ez a viszolygás semmiféle komoly érvvel nem igazolható. Ők voltak, a Bartók-szerű írók az igazak, akikre az ember szerelmesen irigykedik. Szeméremből nem követtem őket, hazugság lett volna.”

Az elődök és a kortársak eléggé egynemű falu- és parasztképével szemben ő érzékelteti a falu szociográfiai tagolódását is, a vagyonos gazdarétegek és a cigánysoriak ellentétét. Meglátja és ábrázolja a falusi emberek elmaradottságát, a vagyoni viszonyok differenciáló, sőt vízválasztó jelentőségét.

A háborúból hazaérkező nagygazda fiát otthon is háborúság fogadja. A falu megbolydult méhkashoz hasonlít. A tanító őrmesterségig jutott fia a hatalmaskodásaival maga ellen hangolja a szegényeket. Sértett indulatában lelövi Jani legjobb barátját. Ekkor kerül Jani a bosszúért kiáltók élére, és részt vesz az őrmester meglincselésében. Rálő, megöli. A falu ezután gyilkosnak tekinti, az istentiszteleten a pap is kiprédikálja. Családja és a nagygazdák kiközösítik, a cigánysor pedig vezetőjét látja benne. Útja innen vezet a hatalom kísértésén át a különítményesek akasztófájáig. Jani a körülötte burjánzó hitványság, embertelenség tükre. Eszközember, a falu direktóriumának elnökekét sem lehet saját ura. Sorsában az egyéni és közösségi létpárhuzamot alkot.

Jani családja egyetért abban, hogy fiuk, testvérük súlyos hibát követet el, amikor a kommünhöz állt. Ténykedését kezdettől fogva gyanúval nézik. A forradalmi eszmék a faluban egyébként is csak a legalja nép körében nyertek teret. Az eldurvult közegben Janiban is eluralkodtak a durva, sőt alantas vonások, hajlamos lett a helyzetével való visszaélésre. Apja halálának is ő lesz az okozója. A vak düh gyakran abban is megakadályozza, hogy saját bűnét érzékelje. Ilyen ízléstelen leszámolás a burzsujjal, a koporsójelenet. Feleségét, Katit, a várandós asszonyt otthagyja, a falu szajhája, a „Nagy Firhang” élettársa lesz.

Jani fontos ismérve a dac, a lázadás, ez lesz a külvilág ellen irányuló cselekedeteinek legfőbb mozgatórugója. Lázadása mélyén ott munkál a háború élménye, amikor senki sem firtatta a „Ne ölj!” parancs jelentőségét, most pedig ezt vetik a szemére. A háború értékrendjének csúcsán az „Ölj!” áll. Hazatérve otthon ennek fordítottját látja. Szembeszáll apjával, aki előmenetele legfőbb akadályának lát. (Az alapszituáció hasonlít az Égető Eszteréhez, amelyben az apa a konzervált valóságot képviseli, és vele szemben fia lépni kíván.)

Jani lázadásának, dacának kifejezése az is, hogy halott öccse szeretőjét, a nincstelen Tóth kőműves lányát veszi feleségül. Szakít az övéivel, a cigánysor népével vállal közösséget, de nem érez velük igazi eszmei sorsközösséget. („Megtaláltam a fajtám, kigúvadtam a fajtámból!”) Janihoz hasonló ember a kommün többi vezetője is. A tapasztalat is közös: a forradalom nem mindig a minőségemberek előtérbe kerülésével jár, hanem gyakran az alja, a hangos, erőszakos emberek, az eszközemberek  jutnak főszerephez.

A fővárosból érkező Krausz jellegtelen brossura-forradalmár. Dudás Pista terrorfiú, doktréner kommunista. Nála jól megfigyelhető az eszme valóságidegensége és a hatalom emberének elszakadása a valóságos élettől. Berényi jegyző és Vörös Móric köpönyegforgató, erőszakos karrieristák, akikhez még a cigánysor sem igazán vonzódik, mert olyan erőszakos és undorító cselekményeket követnek el. (Pór Pisti meglincselése, a burzsujjal való ízléstelen leszámolás, az apa megölése.)

Pintér Jani áll az események középpontjában. Szinte mindvégig félöntudattal cselekszik. Elragadja a vak düh, az ösztönök az ésszerűség, meggondoltság fölé kerekednek. Nem a szociális elégedetlenség, hanem a bosszúvágy, majd pedig az üldözési mánia hajtja. Nem ideák, hanem érzelmi okok miatt lesz forradalmár: „Hogy feledje a szenvedő kitagadottat, duhajjá játssza ki magát, s lassan az esze is hozzáigazodik e magatartáshoz.” Mintha állandóan részeg lenne, azt sem tudja, mit csinál. Kitörési pont számára az indulatok szabadjára engedése. Nincs ereje úrrá lenni vad ösztönein, egyfajta »Muszáj-Herkules«” (Grezsa Ferenc).

A nyájhoz már nem találhat vissza, mert elhatalmasodott túlzott önérzete is akadályozza ebben. Önteltsége megrészegült, győzelemittas triumfátorrá teszi: „Az újsütetű kommunista vezető úgy viselkedett ezek után, mint egy folyton öklelni kész vadkan.” Az alkohol rabja, falujának elnyomója lesz. Egyetlen gondja az útjába kerülő nők leteperése. Züllése megállíthatatlan: a falu szajhájával adja össze magát, elhagyja áldott állapotban lévő feleségét, végül egy tízéves gyereklányon tölti kedvét. A nő ebben a világban csupán a férfiak kedvtelésének tárgya. Kati kivételével a nők is borzalmasakká válnak a forradalom idején, a káoszban. Kati valóságos hősnő lesz a regény végén, a szeretet által magasodik fel. Az elhagyott felség nemes viselkedésével szemben a férj szembenállása, oktalan viselkedése drámai feszültséget hoz létre. Jani végül elszigetelődik, Kati sem, környezetük sem áll ki mellette, a bukás elkerülhetetlen. A jövő kilátástalan, feloldásra nincs lehetőség.

A regényre jellemző a dunántúli falura szűkített perspektíva. A 18-19. századi viszonyok uralkodnak még falun. A földosztás igényéből és elmaradásából nagy feszültségek keletkeztek. A falun átzúg a forradalom, de semmiféle változás nem történik a régi rendben. A forradalom a régi életformát sem változtatja meg, társadalmi átalakulás sem történik. A régi elit rövid időre visszavonul, háttérbe húzódik. A földosztás nem teljesül a szegények, a cigánysor népe nem jut földhöz. Németh szerint „a tanácsköztársaságot a pesti zsidóság erőltette rá a falura, s így az nem a parasztság életfeltételeinek hiányából, hanem városi bankfiúk szellemi importjából keletkezett.”

A kisregény komor, kilátástalan helyzetképe ellenére Pintér janiban a megváltás szimbóluma (Hegedűs Lóránt) ismétlődik meg, hiszen halálából új élet fakad. Jani felakasztása után egyedül Kati marad a tetemnél: „térde megbicsaklott, a fa alá roskadt. A hasába mintha kést döftek volna. Az első szülőfájás... A fölkerekedett szél meghimbálta a fát...” Egyszerre történik a tisztulás, az erkölcsi rend visszaállítása és az új élet születése. Az Akasztófavirág Németh pályáján az Emberi színjáték felé mutat.