Franciaországi körúton

Napsugaras októberi őszidőben, az egy hétig gyűjtött párizsi, versailles-i élmények és a Notre-Dame-ban adott sikeres énekhangverseny után indultunk az egri Dobó Gimnázium leánykarával a Loire völgyébe. Czakó István kanonok úr a pannóniai születésű, reimsi püspökre, a franciák és a keresztény világegyház által is különösen tisztelt Szent Mártonra, a felebaráti szeretet példaképére emlékezett.

A Loire völgyében, a jobb parton haladva, a nevezetes kastélyok sziluettjeit fürkésztük. Közelebbről is a megtekintettük a Kőszegre emlékezető, ékszerdoboz szépségű Amboise-t. Blois táján Villont emlegettük, kalandos sorsát, az ellentmondásos kort, a középkor alkonyát, a reneszánsz hajnalát. Károly orleans-i herceg (Charles d’ Orléans), a lovagkor kései  hercegpoétája, Blois-ban rendezett költőtalálkozóját. Ezen a rövid ideig nála vendégeskedő, hányatott sorsú Villon, a koldusszegény költőfedelem és a rímkovács hercegköltő vetélkedett a „Szomjan halok a forrás vize mellett” témára írt versekkel.

Gyönyörködtünk a jellegzetes bretagne-i tájban, házakban, takaros portákban. Régmúlt idők szélmalmainak tornyai, legelésző lovak, tehenek, juhok ragadták meg tekintetünket a csupazöld vidéken. Egyre érezhetőbb volt az óceán közelsége, a bőséges csapadék jótékony hatása. Rennes-ben, Bretagne egyik központjában a Magyar-Francia Baráti Társaság vezetői fogadtak bennünket, biztosítottak számunkra szállást.

Másnap a Loire-menti kikötőváros, Nantes felé vettük utunkat. Czakó kanonok úr elmesélt egy Pasteurrel kapcsolatos történetet. Egyszer a tudós férfiú szemére vetették: „olyan vallásos, mint egy bretagne-i paraszt”. Pasteur  így válaszolt: „Mert okos vagyok. De ha még okosabb lennék, olyan vallásos lennék, mint egy bretagne-i parasztasszony.”

Nantes-ban megtapasztaltuk az igazi bretagne-i vendégszeretetet. Bepillanthattunk a bretagne-i emberek világába. Fogadó családok vártak bennünket a székesegyház előtt, akikhez a gondos szervezésnek köszönhetően már jó előre a nyelvtudás alapján szétosztották az énekkar tagjait. Élénk szemű, tiszta tekintetű lánykák és fiúcskák várták a szüleik mellett tágra nyílt szemekkel, hogy ki kerül hozzájuk vendégségbe. Vagy a szülők, vagy a gyerekek beszélték azt a nyelvet, amelyet a vendégül fogadott magyar  diáklány tanult, ismert. Aki sem franciául, sem angolul, sem németül nem beszélt, metakommunikációval, vagyis kézzel-lábbal értette meg magát.

Franciásan elegáns, párizsi születésű  hölgy, Madame Michel Le Mené fogadott és vitt bennünket a nantes-i Mac Donalds étterembe. A nantes-i önkormányzatban ő a külkapcsolatok felelőse. Angolul és németül is jól beszél. A vendégfogadás szervezéséhez nagyszerű tehetsége van.

Emlékezetes eset történt nantes-i tartózkodásunk első napján az étkezéskor. Az egyik kórustag az étterem mosdójában felejtette pénztárcáját, benne minden valutáját. Amikor ezt észrevette, lóhalálban rohant vissza. Nagy örömére a tárcáját ott találta, ahol hagyta.

Vendéglátóink kivittek bennünket a Loire-torkolatban lévő Pornicba, az Atlanti óceánhoz. A ragyogó napsütésben messze lehetett látni. Az óceán tarajos hullámaiban és a Loire jobb partján lévő új kikötőváros, St. Nazaire látképében gyönyörködhettünk. Néhányan a bátrabbak meg is fürödtek az óceán vízében. Kedvtelve sétálgattunk a parton. Az erejét nyájas mosolygással pótolni akaró októberi napfényben szellők szárnyán múltak a percek.

Már visszafelé haladtunk, amikor az egyik diáklánynak eszébe jutott, hogy az óceán partján hagyta kézitáskáját. Érdekes, hogy az összegyűjtött kagylókat elhozta, de a táskáját -- benne három útlevéllel -- ottfelejtette. Riadtan ült át a felvezető kocsiba, és indult vissza Pornicba. Csodák csodája: megtalálta a táskáját, benne hiánytalanul megvolt minden, a három útlevél is. A széphangú leányka aligha tudta, hogy mennyi gondot okozott volna mindannyiunknak az elhagyott három útlevél.

Le Mené asszony pompás étteremben adott ünnepi vacsorát a tiszteletünkre. Közben Czakó kanonok úr remek tolmácsolásával tájékozódtunk a franciaországi állapotokról, életviszonyokról. Megtudtuk, hogy minden francia családra 90 négyzetméter lakóterület jut, de ők ezzel is elégedetlenek. A lengyeleket dicsérték, akik velünk ellentétben, jobban használják ki francia kapcsolataikat. Elismeréssel szóltunk  „az elvesztés és szerencsés megtalálás” két esetéről is. A válasz: „A bretagne-i ember nem nyúl más holmijához.” Nagy élmény volt, hogy egy kedves házaspár, Therese asszony és férje, Michel Passard úr jóvoltából--harmadmagammal külön programként-- megnézhettem Jules Verne nantes-i emlékmúzeumát. A ll szobás, a maga nemében egyedülálló irodalmi múzeum közvetlenül a Loire partján egy különálló épületben található. Ablakaiból a régi kikötőre nyílik kilátás, amelyet a lokálpatrióták szeretnének „műemlékként” megőrizni az utókor számára. A múzeum kiállítási anyagai között örömmel fedeztük fel a Sándor Mátyás köteteit. Szóltunk Verne címadó hőséről, a regénybeli Sándor Mátyás alakjáról, magyar vonatkozásairól. Vendéglátónknak, Michel Passard-nak tetszett, amikor kifejtettük: a világhíres francia írót annyira szeretjük, hogy „honosított” magyar íróként, Verne Gyulaként emlegetjük.

A dobós énekkar, a körutat szervező Mikula Julianna karnagy vezényletével és Bíró Imrének, az egri székesegyház orgonistájának a közreműködésével nagysikerű koncertet adott a csodálatos szépségű  Szent Miklós templomban. A vox humana művészetével, a magyar gregorián szép dallamaival köszönték meg a szívélyes vendéglátást. A templomot megtöltő közönség szívből tapsolt az elismerésre méltó teljesítménynek.

Clermont-Ferrand-ba utaztunk, Eger -- hegyen ülő, szép-- testvérvárosába. A zeneiskola igazgatója, Jean-Claude Amiot és munkatársai fogadtak bennünket. A clermont-ferand-i magyar kulturális napok keretében került sor a dobós leánykórus és Bíró  Imre ének- és orgonakoncertjére.

Clermont-Ferrand-ból Marseille felé vettük utunkat. Az ajándékba kapott szép őszi napok után sűrűn hullt ránk az égi áldás, a mediterrán eső. Avignon közelében a pápák avignoni fogságára emlékeztünk. A „Sur le pont d’ Avignon” dalocskát idézgettük. Marseille-ben szálltunk meg. Az eső ellenére is csodaszépnek találtuk a francia Riviérát. A Côte d’Azur méltán híres üdülővárosban, Nisben rövid sétát tettünk. Az Alpokon át hosszú alagutakon és völgyeket átívelő hidakon robogott autóbuszunk. A magasan futó sztrádáról csodáltuk a Ligur tengert és a partján épült városokat: köztük San Remo látképét.

A Garda-tónál, Peschiarában a ferences kolostorban szálltunk meg. Francesco gvárgyián atya szeretettel és bőséges étellel-itallal fogadott bennünket. A festői Garda-tó mindannyiunkat elbűvölt. Olyan lenyűgözően szép, hogy úgy éreztük: egyszer ide még vissza kell térnünk, hogy bejárjuk a tóba nyúló, gyönyörű félszigetet, megnézzük Sirmionét, a Villa Romaná-t, Catullusnak, a Lesbia-szerelem, az „Odi et amo” („Gyűlölök és szeretek”) költőjének egykori lakhelyét, és megcsodálni a Garda-tó egyedülálló szépségeit.