New York
1997. szeptember közepén a vénasszonyok nyarából igazi amerikai indiánnyárba érkeztünk. Kis családommal együtt 12 napot tölthettem az Egyesült Államokban. Láthattam New Yorkot, a Niagarát, Dallast, San Franciscót, Kalifornia jórészét... A 28 ezer kilométeres utazásból 25 ezret repülőn, 3 ezret bérelt kocsival tettünk meg.
New York látképe messziről fenséges, közelről a hatalmas épületek, hidak lenyűgözőek. A Manhattan-félsziget hatalmas gazdasági, kereskedelmi és kulturális központjában az Empire State Building, Crysler Building, Rockefeller Center stb. a modern architektúra rendkívüli vívmányai. A 2001-ben olyan döbbenetesen tragikus véget ért World Trade Center tetejéről szemléltük New York-ot, a New-York-iakáltal csak “Mary”-nek becézett Szabadság-szobrot, a Föld hajlatát a láthatár szélén… A megapolisz lokálpatriótái szerint Washington az USA fővárosa, New York pedig a világ központja. Itt minden üzlet, mindennek megvan a számunkra rendszerint igen borsos ára. A World Trade Center tetején lévő kilátó teraszra 10 dollár a belépő. Fizetni kell a kivételes látványért. A tetőről impozáns panoráma nyílik New York-ra és környékére. (Tiszta időben még a Föld hajlatát is látni lehet.)
A dúsgazdag amerikai családok általában vidéken laknak, de a Rockefellerek régtől New York-ban élnek, és mindig sokat áldoztak a városra. Főképpen az olajiparból, olajszállításból hatalmas vagyont gyűjtöttek össze, ennek bizonyos részét különböző intézményeknek adományozták. Olyan bőkezű mecénásoknak tartják őket, mint a reneszánsz korban a milánói Sforzákat és firenzei Medicieket.
Szédületes a sosem alvó világváros forgataga. (Naponta egyszerre legalább 100 millió autó van úton az USA-ban, a nagyvilágban pedig a gépkocsik száma elérte a 600 milliót.) Köztudat, hogy New York városképét, elrendezését jól megtervezték, közlekedését kitűnően megszervezték. A New York-i metró külön világ. Más tudni róla és megint más látni, közelről megtapasztalni ezt a metropolisz életét, közlekedését biztosító-segítő fontos eszközt. Néhány megállóját kivéve valóban csúnya. A metrókocsikat korábban mindig kipingálták a graffiti-készítők a nálunk is használatos festékszórókkal. A különböző felületekre festett firkák, rajzok sok gondot okoztak. Most már olyan bevonattal készítik a kocsikat, amelyek lemoshatók, újabban nem is igen fújkálják le őket. Mindenféle rongálást, szabálysértést szigorúan büntetnek, a szankcionálás szigorú. A szemetelésért 250, a kutyapiszokért 500, a zebránál a jelzősávon belül történő megállásért 500 dollár a büntetés.
Újdonság, látnivaló bőven akad: a Broadway a színházak, mozik, galériák gyűjtőhelye. A háromdimenzós mozi – 6 emelet magas a vászon -- döbbenetes élményt ad... Egészen más kép tárul elénk Manhattan központjában vagy a kizárólag feketék által lakott Harlemben, és megint más, ha átsétálunk a hatalmas Brooklyn-hídon a Long Island nyugati részén lévő Brooklyn kerületbe. A Staten Island-re ingyenes a hajóút. A Szabadság-szobor előtt halad el a komphajó. A főképpen csak “Mary”-nek becézett hatalmas nőalak fejében kilátó van, ahova szűk csigalépcsőn jutnak fel a turisták. A szobor stilizált képe egész USA-szerte megtalálható, város- és ország-embléma. Rengeteg pólón is láthatók a jelképek és olvashatók a “Szeretlek New York” feliratok.
Coney Island óceáni akváriuma impozáns, talán még a csodálatos monacói óceonográfiai múzeumnál is emberközelibb. (Pedig annak a monacói herceg megbízásából Cousteau kapitány volt az igazgatója. A gyerekek nagy örömére, egy külön medencében, felügyelet mellett meg is lehet fogni a halakat, teknőcöket egyéb állatokat. Az amerikaiak mindenből látványosságot és üzletet csinálnak, de egyúttal céltudatosan tanítani és nevelni is akarnak. (Az egyenruhás kis nebulók szorgalmasan jegyzetelték a kísérő tanárok szavait.) Például a rájával kapcsolatosan tudatják a feliratok: az ókori görögök életmentésre is használták, elektromos erejével sokkolták, keltették életre a megállt szívet. (A rája görögül narke, belőle származik a narkó elnevezés.)
A hazai “Vágd zsebre Amerikát!” – cigarettareklám jutott eszembe. Nagy blöff. Egészen más képet mutat. Valóságos hadjárat indult a dohányzás ellen. Egyesek szerint szinte üldözik a cigarettázókat. Naponta ismétlődő látvány: Manhattan központjában délidőben hivatalnokok serege özönlik az utcára. Az elegáns, öltönyös-nyakkendős urak sietve elszívnak egy-egy cigarettát és indulnak vissza a égbenyúló toronyépületekbe. (Amerikában sokkal kevesebb a cigarettareklám, mint nálunk. Igaz, majdnem ugyanazok, mint idehaza.)
Egy példaértékű, alulról jövő lokálpatrióta kezdeményezésre bukkantunk az East Village városrészben. Ebből a századfordulós lakónegyedből tizenöt évvel ezelőtt még menekültek az emberek. 8-10 évvel ezelőtt a lakók elkezdték az üres telkek parkosítását. A lebontott házak helyét fákkal, bokrokkal ültették be. Úgynevezett “zöld helyeket” (green places) létesítettek, amelyek közül némelyik nyilvános pódiummal, nyomtatott havi műsorral is rendelkezik. A lakók vállalják a gondozásukat, vigyáznak rájuk. Mindenütt ki van írva, hogy kik alakították ki ezeket a kerteket, kik gondozzák őket és vállalják megőrzésüket.
A zöld területek egyike-másika olyan, mint egy miniatűr botanikus kert. A gondozott növényzet, fák és virágok, kis szökőkutak, mini-források, vízesések teszik őket széppé. A kerületben megállt az elköltözés. Emelkedtek a lakás- és a telekárak, megnőtt a lakónegyed vonzása. (Új gond: a városgazdálkodás jó pénzért el akarja adni ezeket a telkeket, a lakók pedig nem engedik beépíteni mini-parkjaikat, kertjeiket.) A különféle templomok is mutatják, sok és sokféle nép lakik ebben a városrészben. Az egyik katolikus templom előtt II. János Pál pápa szobra áll. Angol és lengyel nyelvű felirata arról bizonyítja: a lengyelek itt is megőrizték és vállalják nemzeti és vallási hovatartozásukat.
Az 1870-ben alapított Metropolitan-ben, az amerikai földrész legnagyobb múzeumában, az egész világ művészete pazar bőséggel van képviselve. (Mint a londoni British Múzeumban, itt is édeskevés, ami valóban amerikai.) Milliónál nagyobb a szoborállománya. Rodin számos remekművét is itt csodálhatjuk meg: Calais polgárok, Örök tavasz, Isten ujja stb. A 3 ezernél több festmény közül legalább 300 ritka mestermű. Külön épületben helyezték el a középkori európai művészeti anyagot. A Metropolitan 1964-ben épült könyvtára a világ egyik legnagyobb könyvállományával rendelkezik.
A Central-parkban a Három medvebocsnál mindig sokan fényképezkednek. Az Alice csodaországban szoborcsoport valóban bájos a szépen kialakított környezetben. Lépten-nyomon sétáló, pihenő, tornázó, kocogó emberek, görkorcsolyázó fiatalok tűnnek fel. Márai Sándor jut eszembe. Az író 1948-ban elhagyta Magyarországot. Azt vallotta: ahol zsarnokság van, ott nem lehet igazi haza. Tragikus tévedése volt: azt hitte, magyar íróként Nyugaton, Amerikában a határtalan szabadságban új hazára, igazi otthonra lelhet. Sorsérzését 1961-es keltezésű, Nosztalgia című verse így érzékelteti:
Ülök a padon, nézem az eget.
A Central-park nem a Margitsziget.
Itt minden szép, kapok amit kérek,
Milyen furcsa íze van a kenyérnek.
Micsoda házak, és milyen utak!
Hogy hívják otthon a Károly-körutat?
Nagyszerű nép, az iramot bírják –
Ki ápolja most szegény Emma sírját?
A levegő izzik, a nap ragyog –
Szent Isten, hol vagyok?
Tűnik a káprázat, ocsúdik
a lélek: New York-ban nem disszidensek, nem is emigránsok, csupán
idelátogató turisták vagyunk. Hisszük, tapasztalataink és élményeink nem
válnak nosztalgiává, csupán tanulságos, oktatásban, kutatásban, az emberré
nevelésben hasznos inspirációkká, pozitív impulzusokká.
A Niagarához bérelt, légkondicionált autóval utaztunk. A kocsit automatikusan rá lehetett állítani a kívánt és megengedett sebességre. Menettérti viszonylatban számítva a közel 1500 kilométeres út nagy részén nem kellett nyomni a gázpedált, gondtalanabbul élvezhettük az Appalache-hegységen átvezető, a két óceánpartot összekötő sztrádáról nézve a táj szépségeit. A kitűnő utakon általában 65 mérföld, vagyis általában 100 km a megengedett legnagyobb sebesség. A sebességi korlátozást megsértőket igen szigorúan megbüntetik.
Úticélunk közelében egy motelben szálltunk meg. Az USA-oldalról esti fényben csodáltuk meg a Niagarát. Másnap reggel vízum nélkül léphettünk át Kanadába. Csupán hídpénzt kellett fizetnünk, hogy kanadai oldalról gyönyörködhessünk a vízesés teljesebb látványában. Gyorsliften ereszkedtünk le a különös természeti csoda közelébe. Esőköpenyben, a földalatti folyosókon szinte alvilági halottfehér megvilágításban jártunk-keltünk. Közelről bámultuk hallgattuk a dübörgő, félelmetesen grandiózus zuhatagot. (A kanadai postai képeslapok egyikén a vízesés partján teljes díszbe öltözött indián látható pompás paripán. Döbbenetes a kép históriai üzenete: egykor itt minden föld az övék volt, most pedig rezervátumokban élnek...)
A történelmi emlékhelyeken a “Nevelési Bizottság” által felállított emléktáblák tudatos nevelési céllal tájékoztatnak a múlt jeles eseményeiről. Szinte mindenütt, a felhőkarcolók tetején, a boltokban, épületek előtt, még a temetőkertekben is számtalan csillagos-sávos zászló jelzi a külső megjelenítésben is kötelező hazafiságot. Örömujjongással ünnepelték az “öböl-háború” után a győzelmet, az egész országban zengett az “U. S. A.”.
Sokfelé láthattunk szépen gondozott, gyeppel borított temetőket, sírkerteket, amelyek egyszerűbbek, puritánabbak a mieinknél. Kriptakultusszal nem találkoztunk. (Korzenszky Richárd jelszava jut eszembe: “Kripták helyett építsünk óvodákat és iskolákat!” -- “Igen, ha lesz, kiknek!”)
New York-ból Dallason át repültünk San Franciscóba. Fentről, majd a repülőtérről figyeltük a végnélküli filmsorozatból ismert, fényárban úszó várost, a felhőkarcolókhoz vezető sztrádákat. San Franciscóban késő este landoltunk. Az óceán közelsége miatt úgy éreztük, mintha a vízre szállnánk le. A város szemkápráztatóan szép volt az éjszakai kivilágításban.
A reptérről bérelt kocsival utaztunk a városközpontba, a Golden Gate utcában lévő YMCA nevű keresztény ifjúsági szervezet központjába, szálláshelyünkre. (Az YMCA a hajdan nálunk is szebb napokat megért, kiváló embereket nevelő KIE, vagyis a Keresztény Ifjúsági Egyesület amerikai megfelelője.) A központi épületben emléktábla örökíti meg az alapítók nevét. Építéséhez a Rockefeller-család annyi pénzt adott, mint az összes többi adakozó.
Ha a New York-i megapolisz gigászi méretei szinte nyomasztottak, akkor San Francisco éjszakai és nappali látványa egyaránt fellelkesített. A Csendes-óceán partján lévő városfüzérrel együtt valóban a rendezettség, a méltán híres tisztaság jellemzi. A Golden Gate-híd pompázatos. Ma már múzeum, turista-látványosság a hírhedt börtönsziget: az Alcatraz. Este megcsodáltuk, fényképeztük, videóra vettük a Fóka-szikláknál az óceánban lenyugvó, az égen és a vízben is tündöklő napot. A szemet gyönyörködtető naplemente felejthetetlenül szép esztétikai élménnyel ajándékozott meg bennünket.
San Francisco épületei szépek, gondozottak. Templomai főleg spanyol építészeti hatást mutatnak. Különösen katedrálisának remek arányai tetszettek. Fiam kedves városa nekem is a szívemhez nőtt. A katolikus egyház Caritas-szerepe a gazdag Amerikában is igen jelentős, tevékenysége szerteágazó. Láthattuk, hogy egyes negyedekben az utcákon hajléktalanok aludtak, tanyáztak. Az YMCA központban, az ingyenkonyha előtt reggelire várakozók hosszú sora gondolkodtatott el bennünket, bár tudjuk: itt egészen mást jelent a szegénység fogalma, mint nálunk!
Naphosszat élveztük a gyönyörű város látnivalóit, különösen a kikötő hangulatát. Kedvtelve figyeltük a 39-es mólónál stégeken napfürdőző oroszlánfókákat. Ámulva szemléltük a kínai lakó- és üzletnegyed tarka forgatagát. Kocsival többször is leereszkedtünk a szemet gyönyörködtető “Orosz-hegyről”, a virágok közt meredeken lefele kanyargó Lombard utcán. San Franciscó-t csodálatos földrajzi fekvése, mértani rendben futó utcáinak, emeletes családi házainak, templomainak, virágos parkjainak szépsége teszi barátságossá.
A hegyeket és völgyeket magában foglaló városban, a számokkal jelzett utcákon viszonylag könnyű a tájékozódás, dinamikus a közlekedés. A nagy a forgalomban az autósok előzékenyen gyakorolják az udvariasság kölcsönös erényeit. Egy prospektusból tudjuk: nem illik a várost “Frisco”-nak nevezni, mert becsületes neve: San Francisco. Közkedvelt, eredeti formáját, működtetési elvét megőrző közlekedési eszköze pedig nem “villamos”, hanem “cable car”, vagyis vezetékes kocsi.
Az egyik este a Golden Gate-híd közelében egy parkolóból szemléltük a két pilléren nyugvó, csodálatos ívben tündöklő hidat. Két mosómedvére lettünk figyelmesek. A barátságos mosómacikat heuréka-örömmel fogadtuk, etettük, videóra vettük, villanófénnyel közelről fényképeztük őket.
A várostól északra és délre is többször kirándultunk a közeli hegyekbe, az óceán-partra, a híres tudományos-kutatói centráléba: a Szilícium-völgybe (Silicon Valley). Tehettük, mert a benzin ára itt fele annyiba se kerül, mint nálunk. (Ebben a vonatkozásban már le is hagytuk, “zsebre vágtuk” Amerikát!)
“Gyökértelen világ” -- mondják az USA-ról, pedig lakosságának, majdnem minden nációjának többsége tudatosan ragaszkodik gyökereihez, nyelvéhez, kulturális és vallási tradícióihoz. Közép-európai térségünk számára fontos üzenet: itt már régen elmúlt a művi “nemzetállam” erőltetése, az erőszakos asszimiláció, az “olvasztó-tégely” elmélet időszaka. A diversity, a széles körűen értelmezett különbözés, másság tisztelete alapelv, megsértőit szigorúan szankcionálják. Nemcsak New Yorkban van olasz színekben pompázó “Kis Itália”, minden felé láthatók az olasz színekre festett éttermek, vendéglők. Majdnem minden amerikai nagyvárosban található népes kínai negyed, számos kínai vendéglő. Rendeléskor a kínai pincérek rendre az ételek sorszámára figyelnek és anyanyelvükön továbbítják a konyhára.
Itt a gyerekeket kis koruktól arra nevelik: “Ti a világ leggazdagabb, leghatalmasabb országának a polgárai vagytok, rajtatok, csakis rajtatok múlik, hogy milyen lesz a jövőtök!” (Szívből sajnálom, hogy ezt az amerikai pedagógiai alapelvet, főképpen az egyéni és közösségi felelősségmorált nem propagálják a magyar médiumok.) Nemcsak nagy öntudatra nevelik a diákokat, hanem felelősségtudatra, törvénytiszteletre, tisztességre is.
A Csendes-óceán partján délnek haladva megcsodáltuk a kaliforniai partvidéket. Mosolyogtunk, amikor a völgyeket átívelő hidak előtt a “Történelmi emlékmű” jelentésű táblákon az évszámokat olvastuk. Azonban eltűnt arcunkról a mosoly, amikor megértettük: az amerikaiak büszkék arra, hogy itt hidakat, utakat, házakat építettek akkor, amikor Európa és a nagyvilág népei az első és a második világháborúkban öldösték egymást.
Nagyra nyílt szemekkel fürkésztük
a kaliforniai “gaznélküli” földművelés modern csodáit. A rendszeres öntözés
nyomán édent idézően szép, hihetetlen bőséggel termő eperföldeket, káposzta-
és zöldségtáblákat láthattunk. Figyelhettük a korszerűen gépesített őszi
betakarítás szorgos munkálatait.
Los Angeles felé a félúton található a Hearst-kastély. A húszas és harmincas évek egyik dúsgazdag sajtómágnása építette az óceáni ködből télen is kiemelkedő hegycsúcsra. Európai templomok stallumait, oltárt, szakrális és antik témájú képeket vásárolt össze. Itt külön-külön majdnem minden remekmű, de együtt, egybehalmozva, ráadásul profán célra használva: észbontó ízlésficam bizonyítéka. Templomból kialakított ebédlőben bulizni, oltárról enni! -- ez az önmagát ünneplő Mammon gőgjéből ered. Ez a látványos, monumentális giccs mementó marad Amerika-képünkben. (Eszembe is juttatja azt a tardi szép kis templomot, amelyet mindmáig vadászlakomákra használnak.)
Értékkereső és -felmutató módszerrel szóltam az Amerikai Egyesült Államokban szerzett élményeimről, tapasztalataimról. Gondjaik nekik is bőven vannak, de azok lényegileg is különböznek a mieinktől. Úgy hiszem, külön szólnom kell az “amerikanizmus” negatív hatásáról legalább egy irodalmi példa révén. Az USA-ban 1995-ben megjelent egy CD-ROM, benne a hagyományos lemez, ezzel a felirattal: Over 2000 Great World Literature. A nyitó-kereső kép egy könyvtárszobát mutat, amely faltól falig, padlótól mennyezetig telis-tele van könyvvel, a szoba végében kellemes kandallóval. Nyilvánvalóan korábbi századokat idéző könyvtárszobáról van szó. Maga a lemez pedig azt sugallja: vége ennek az olvasáshelyzetnek. Vége annak, ami Janus Pannoniusnak Váradon, Debrecenben Kölcseynek, a Perczel-családnál nevelősködő Vörösmartynak, a pataki és pannonhalmi diákoknak egykor megadatott. Ma elég egy számítógép, meg egy kis “egér” és könyvek nélkül is bejön hozzánk a nagyvilág. Vége van a Gutenberg-galaxisnak. Már régóta a líra, sőt a művészetek halálát jósolgatják...
Tanulságos ez a lemez, amelyen a 2000 világirodalmi mű között nem találunk egyetlen magyar költőt, még Petőfit sem, az írók közül sem Madáchot, sem Jókait, de még a külföldi sikereket megért Molnár Ferencet sem. Egyetlen mű képviseli a magyar literatúrát: Orczy Emma bárónő 1905-ben megjelent műve: A vörös Pimpernel. Sipos Lajos, a Pannon Enciklopédia Magyar nyelv és irodalom kötetének főszerkesztője a “mégis morál” hitével idézi Pápay Sámuel két évszázados, ma is érvényes véleményét: “... szükséges kötelessége a Nemzetnek, hogy a »maga Nyelvét és Literatúráját... gyarapítsa, és azt mint szeme« fényét s legféltőbb kintsét úgy tartsa.”
Megkóstoltuk Amerikát. Nagyon tetszett benne, amit honi médiumaink mellőzni szoktak: a szabadságban megtartott rend, fegyelem, tisztaság, a törvények és szabályok szankcionált betartatása, a biztonságra törekvés.
Körutunk attól is szép volt, hogy -- a fiam jóvoltából -- családommal együtt utazhattam, velük együtt gyönyörködhettem a természet és a civilizáció, vagyis a Teremtő és az ember által alkotott sok-sok csodában. Hazatérve pedig ismét meggyőződhettem a költő igazáról: “Lehetnek csudálatosan szép utazások / Legszebb mindig a hazatérés”(Papp Lajos).
Az utazás szellemi-lelki kincseit gyűjtögető vándor javaslatot tesz: az oly kedves és rokonszenves Egerben, “osztráksárga” későbarokk kisvárosunkban a turisták ezreivel együtt örömmel néznénk a székesegyház előtti útelágazás mindig virágos járdaszigetén Eger és Heves megye virágból készített címerét, a Dobó téren pedig örömünkre szolgálna egy szép virágóra-kreáció.
Hiszem, hogy az indiánnyárban szemembe és szívembe gyűjtött sok-sok szépség, tudatomig jutott érték és tapasztalat a múló időben emlékké nemesedik. Szeretteimre, barátaimra, a csábító nyugati ajánlatok ellenére is itthon maradó fiamra gondolva vallom: “Hozzátok jövök most / hisz nem mentem én el tőletek soha / Ti vagytok az én otthonom az én életem...” Hazatér a vándor és megpihen, aztán megy tovább a maga útján a maga felelősségével: teszi dolgát, végzi hívatását a még hátralévő kegyelmi időben, érzékeinek végső virrasztásáig.
Képek:
A Golden Gate híd Kilátás a YMCA ablakából
További információk: Dr. Cs. Varga István