• A genfi Szent Péter katedrális

• Dr. Bogsch Árpád épület – a Szellemi Tulajdon Világszervezete

• Genfi Magyar Értesítő

• A Genfi-tó partján

• St. Gallen utóélete

• „Kálvin, Knox, Farel, Béza…”

• „…a szablyás Bocskay”

• „Mit ér az ember, ha magyar?”

• Vámmentesen -- túlsúly nélkül

2001. május 9-én a Budapest--Genf útvonalon, repülővel, zürichi átszállással érkeztem meg a mintegy 300 ezer lakosú Genfbe. A Genfi Magyar Egyesület vezetőjétől, Cseh Zsigmondtól Németh László születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre és Popa Péter Kereszt és három pont című verskötetének a bemutatójára kaptam meghívást.  (A fiatal papköltő a fribourg-i katolikus egyetem PhD-s hallgatója, a Genfi kanton magyar lelkésze.) Az emlékesten és könyvbemutatón egy tehetséges előadóművész, Karosi Bálint virtuóz zongora- és klarinétjátékával működött közre. A Genfi Magyar Egyesület rendezte a találkozót a genfi Kodály Stúdió dísztermében.

A genfi Magyar Katolikus Misszió vezetője, Merczné Ágoston Katalin jóvoltából Genf nevezetességeit szakavatott vezetővel nézhettem meg. Tudtam, hogy Genf a polgárainak lélekszámához képest különösen jelentős nemzetközi központ, számos fontos történelmi esemény, nemzetközi döntés színhelye volt … Mai polgárai a történelmi emlékeket Julius Caesartól, Nagy Károlyon, Kálvinon, Napóleonon át napjainkig példamutató gondossággal  tartják számon, sokféle módon tudatosítják.

A IV. században épült az első genfi keresztény templom. 1034-ben az akkori genfi székesegyházban koronázták meg II. Konrád német császárt. A jelenlegi genfi Szent Péter katedrális eredetileg katolikus istenháza volt, 1536-ban lett a protestánsok székesegyháza. Genf lakói ugyanis ekkor fogadták el a protestáns reformációt. Kálvin János 1541-ben ebben a katedrálisban kezdte meg genfi igehirdető szolgálatát. Köztudott, hogy igehirdetésének, tanainak a Szentírás a forrása. (A Biblia különböző nyelvű kiadásaiból értékes kiállítás látható a baloldali templomhajóban.) A reformációt távlatból a katolicizmus vérátömlesztésének is nevezhetjük. Erre a vérfrissítésre szükség volt, hogy a katolicizmus el ne anyagiasodjék, el ne mocsarasodjék. Érdekes, hogy az Alpok hogyan választják ketté a racionális puritánságot tisztelő északi protestáns és a pompát és látványos ceremóniát, tömjénfüstöt, misztikumot kedvelő déli, mediterrán népeket. Mi magyarok a választóvonal két oldalán helyezkedünk el, ez mutatja vallási megoszlásunk a nemzettesten belül. Ez a tény nagyban hozzájárult a kuruc-labanc megosztottsághoz, amely, sajnos, sokszor idegen érdekek szolgálatába állította népünket. Sokszor nem ismertük föl, hogy nem minden labanc volt áruló (például a Habsburg-hű Széchenyi), és nem minden kuruc volt a nemzeti érdekek makulátlan védelmezője. (Például a török érdekekért magyar vért ontó Thököly, aki többek között a sátoraljaújhelyi piarista gimnázium egykoron a pálosok által épített vár-kolostorát is ostromolta, és a magyar papok nyíllal verték vissza az ostromot.)

1712-ben itt történt meg Jean-Jacques Rousseau keresztelője. A XVIII. században készült a székesegyház a neoklasszikus előcsarnoka, amely éppúgy bírálható funkcionális és főképpen esztétikai szempontból, mint a római Szent Péter katedrális homlokzata. Tudjuk, a római bazilikát is erős akaratú, határozott ízlésű nagy művészek tervezték, de a tervekbe a megalomániáig ambiciózus megrendelők, a pápák is beleszóltak. Protestáns változatban is hasonló lehetett a helyzet, beleértve ráadásként még a nyilvánvaló rivalizálás igényét is.

A genfi katedrális a protestáns és ökumenikus együttmunkálkodás fontos központja. Itt került sor 1970-ben a különböző vallások képviselőinek első nagyszabású találkozójára. A székesegyház a genfi Nemzeti Protestáns Egyház tulajdona, bár a történelmi épületet kantonális és nemzetközi állami és általános vallási ünnepségek megtartására is használják. A protestáns közös istentiszteletek és az egyéni imádkozás történelmi színhelyén sok illusztris személy tette tiszteletét. Szentélyének Szent Pétert, Szent Andrást stb. ábrázoló szép üvegablakait megőrizték. Méltán híres és szép orgonát építettek bele. Eredeti pompájában maradt meg a jobboldali hajóból nyíló, a Makkabeusokról elnevezett gyönyörű kápolna, amelyet Jean de Brogny püspök építtetett a XIII. században. Ez a pompás kápolna adott otthont a II. világháború utáni első ökumenikus istentiszteletnek is.

Dr. Bogsch Árpádról, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (francia és spanyol rövidítése OMPI, angolul WIPO) volt főigazgatójáról nevezték el Genfben a Nemzetek terén található, 19 emeletes „kék épületet”. Általános tájékoztatásként szólni kell arról, hogy a Szellemi Tulajdon Világszervezete létesítésére 1967-ben Stockholmban írtak alá egyezményt, amely 1970-ben lépett hatályba. Jelenleg 157 tagállam alkotja ezt a világszervezetet. Az SzTV 1974 óta az ENSZ szakosított szerveként működik. Fő célja a szellemi tulajdon oltalmának elősegítése az egyes államok között, más nemzetközi szervezetekkel való együttműködés révén, a szellemi tulajdonra vonatkozó nemzetközi egyezmények alapján létrejött uniók adminisztratív együttműködésének biztosítása.

Dr. Bogsch Árpád 1973-tól 1997-ig állt vezérigazgatóként a földgolyót behálózó intézményrendszer élén. Méltán híres honfitársunkat számos ország jutalmazta kormánykitűntetéssel, díszpolgársággal, címekkel, rendjelekkel, fokozatokkal. Az ő munkássága egyik fényes bizonyítéka annak, mennyi maradandó értéket hoztak létre hazánk szülöttei szerte a nagyvilágban. Dr. Bogsch Árpád példája azért is különösen fontos, mert a világ értékelte is az ő kivételes teljesítményét.

Bogsch Árpád három fontos gondolata olvasható latinul az SZTV (WIPO, OMPI) székházának kupoláján: „NASCUNTUR AB HUMANO INGENIO OMNIA ARTIS INVENTORUMQUE OPERA” („AZ EMBERI SZELLEM A FORRÁSA MINDEN MŰVÉSZI ALKOTÁSNAK ÉS MINDEN TALÁLMÁNYNAK.”) A másik felirat az előzőből következi: „QUAE OPERA DIGNAM HOMINIBUS VITAM SAEPIUNT” („EZEK AZ ALKOTÁSOK TESZIK AZ ÉLETET EMBERHEZ MÉLTÓVÁ”. A harmadik gondolat pedig leszögezi: „REI PUBLICAE STUDIO PERSPICIENDUM EST ARTES INVENTAQUE TUTARI” („A MŰVÉSZETI ALKOTÁSOK ÉS TALÁLMÁNYOK GONDOS VÉDELME AZ ÁLLAM FELADATA”)

A szellemi tulajdon jelentőségének időszerűségét tudatosítja az a tény, hogy a Föld hagyományos anyagi javai kimerülőben vannak, míg a szellemi javak minden határ nélkül gyarapíthatók, és az anyagi javak forrásaivá tehetők. A szellemi tulajdon joga a legújabb emberi jog, a szellemi javak létrehozóinak sajátos jogát jelenti a történelmileg kialakult különféle tulajdonformák között. Eredete mindössze 500 éves múltra vezethető vissza. Műszaki területen a szabadalmak (ipari minták, védjegyek stb.), míg a tudomány, a művészet világában a szerzői jogok biztosítják a szellemi tulajdon jogát, amelyek szervesen beépülnek az egyes országok jogrendjébe.

A szellemi javak egyik része közkincs, mint például a tudomány, a nyelv, a népművészet stb., a másik része pedig szellemi tulajdon. Az alkotás tárgya szerint két csoportba osztható a szellemi tulajdon. A műszaki alkotásokat, találmányokat az iparjogvédelem, míg a művészeti alkotásokat a szerzői jogvédelem illeti meg. Az iparjogvédelem főképpen a találmányok, áru- és szolgáltatási védjegyek, ipari minták, származási jelzések és eredet-megjelölések oltalmával, a tisztességtelen verseny megakadályozásával foglalkozik. Tudjuk, a XXI. században az extraprofit után rohanó tőke oda megy, ahol a szellemi tőke koncentrálódik. Magyarországnak és a magyarságnak ezért van esélye arra, hogy a „kiművelt emberfők” eszményre építve, az oktatásügyet anyagi és erkölcsi értelemben is megbecsülve „emelkedő ország”, a Németh László-i minőség forradalma értelemben „emelkedő nemzet” legyen.

Öröm volt látni, mennyire tiszteletre méltó munka folyik Genfben a magyarság körében. A Genfi Magyar Egyesület egy Fiatalok Tagozatával is büszkélkedhet, sőt működik egy Sík Sándor nevét viselő cserkészcsapat is. A Genfi Magyar Egyesület vezetőségének tagjai: Teleki Myrza, Faltin Henri (pénztáros), Cramer Barbara, Czellár Judit, Krüzsély Attila (az ifjúsági tagozat vezetője), Kukorelly György, Rojkó Magda, Széles András, Unger László.

Az évente nyolcszor-tízszer megjelenő Genfi Magyar Értesítő főszerkesztője Cseh Zsigmond, aki a Genfi Magyar Egyesület elnökeként, szerkesztőtársaival együtt, áldozatos ügyszeretettel tartja életben ezt a fontos orgánumot. A szerkesztőség tagjai: Cseh Zsigmond, Czellár Judit, Teleki Myrza, Mercz László. Egy vázlatos és következésképpen nagyon is hiányos képet adhatok csupán a Genfi Magyar Értesítőről. Az egyes lapszámait áttekintve azonban örömmel állapíthatom meg, hogy ez a genfi magyar sajtófórum hangot, életjelt ad a diaszpórában élő svájci magyarok létezéséről, közösségi tenni akarásáról. Olyan mint a nagyharang: hívja az élőket, előrejelzi, ha tudja, a közösséget veszélyeztető villámokat, anyanyelvünkön búcsúztatja a holtakat.

Czellár Judit interjúival is növeli a periodika népszerűségét, összeegyeztetve a tájékoztatás követelményét és az olvasmányosság igényét. Például az idei, áprilisi lapszámban teljes terjedelmében közölték Wittner Máriának, az 52A559 sz. volt 56-os halálraítéltnek a február 25-én, a Magyar Parlamentben elmondott beszédét. Rendszerint egy-egy nevezetes genfi, genfi kötődésű magyar személyiséggel készít interjút, hogy kiteljesedjék a genfi magyar közösség krónikája, arcokat, életsorsokat bemutató tablója. Az egyik interjúban nyilatkozó illusztris személy alapkövetelménynek, elsőrendű kötelességnek tartja, hogy minden magyar diplomata ,,ismerje hazáját, és mindenkor annak érdekét képviselje. Nélkülözhetetlen még: a kapcsolatteremtő képesség, hiszen egy diplomata országok, emberek, népek között létesít kontaktust és keresi a lehetséges kompromisszumokat.”

Egy másik interjúban, a közelmúltban új pozícióba került, egykori svájci magyar nagykövet is örömmel konstatálta, hogy a genfi magyar nők milyen elismerésre méltó közösségi munkát végeznek. Rendszeresen részt vesznek az ENSZ Nőklubja által szervezett jótékonysági bazárokon is, amelyek révén jó néhány magyarországi gyermekintézmény részesült már támogatásban. (Az idén többek között az alsószentmártoni cigányóvoda kapott 3 ezer frankot.)

A magyar nyelvű tájékozódásnak és tájékoztatásnak ez a tíz év óta megjelenő, egyre elismertebb fóruma képes beszámolót közölt többek között a genfi Magyar Bálról, amelyen sok illusztris vendég mellett, második és harmadik generációs magyarok is lelkesen vettek részt, az ifjúsági tagozat tagjai pedig palotást táncoltak. Változnak az idők, néha jó irányban is, ezt mutatja egy tanulságos interjú, amelyet Czellár Judit Szlovákia magyar nemzetiségű svájci nagykövetével készített. A révkomáromi születésű nagykövet egyik ősét, Pozsony megye alispánját, az 1848-49-es forradalom leverése után, 13 társával együtt kivégezték. Jókai és Klapka városában, Komáromban a későbbi nagykövetet a szülei a magyar nyelv és kultúra szeretetére és ismeretére tanították. A pozsonyi egyetemen fizika és filozófia szakon szerzett diplomát. Nemzetiségét meg nem tagadva szolgálja hazája, képviseli Szlovákia érdekeit, felelősséggel vallja: „A legnagyobb gondot a kisebbségi ügyek terén a romakérdés jelenti, ez ugyanis nemcsak jogi problémát jelent, hanem óriási kulturális és szociális feladatot is. A jövőben a legbonyolultabb és legfőbb feladatunk az lesz, hogy a roma lakosság helyzetét valahogyan megoldjuk.”

Megható élettörténet tárul elénk a Somogyi Lászlóval készített, Jótettek doboza című, életutat összegező interjúból. Kisújszállási születésű honfitársunk egyaránt megszenvedte a barna és a vörös diktatúra rémtetteit. Minden nehézségen átsegítette Istenbe vetett hite, optimista természete, derűs életkedve. A zene és a vox humana, Kodály és Bartók szeretetét a kisújszállási Református Gimnáziumból hozta magával. Koncerteket szervez, főleg azért, hogy magyar zenészeket támogasson. Filozófiájának alapja: „keressük egymással a közös megértés forrását, legyünk türelmesek az emberekkel, megértőek, szolgálatkészek.” Alapelve: „ne tegyük másokkal azt, amit nem szeretnénk, hogy velünk is tegyenek! Legfőbb kötelességünk itt a földön, hogy jót tegyünk. Ha pedig nem tudunk jót tenni, legalább rosszat ne tegyünk.” Büszkén konstatálhatjuk, hogy az 56-os genfi magyarok ma is összetartanak, együtt könnyebb volt elviselniük minden nehézséget. Az idén a kisújszállási Református Gimnáziumba, az 50 éves érettségi találkozóra készülő Somogyi Lászlóról azt is tudják a genfi magyarok, hogy sok olyan ember temetéséről gondoskodott, akiknek nem volt hozzátartozójuk. Az értékelést az Úristenre bízza, aki majd felnyitja azt a dobozt, amelybe jócselekedeteink gyűlnek.

A Genfi-tó természeti szépségéről, igazi poétikus szépségéről csak a költők, festők tudnának hiteles képet adni. A számos szép szökőkút közül a Genfi-tóból óriás magasságba emelkedő  szökőkút városjelképpé vált. A történelmi épületek valóban időt sűrítő műemlékek (városháza, Kálvin Kollégium, sok-sok műemléki középület, polgárház, régi városrész, utca, sétány, rakpart, az ortodox orosz ékszerdoboz-templom, a Nagyszínház, az opera és koncert színház, Jean-Jacques Rousseau-szobra, Brunswick (Braunschweig) hercegnek, a város jótevőjének gótikus stílusú mauzóleuma, a Mont-Blanc és a Wilson rakpartok és a róluk nyíló panoráma, a világítótorony, a Világkereskedelmi park és az ott található szoborcsoport, a Bartholoni villa, az ENSz-palota, az Ariana Múzeum és parkja. Jorge Luis Borges nem véletlenül vallotta: „A világ minden városa, minden országa közül, amelyet az ember utazásai során felkeresni érdemesnek tart, számomra Genf tűnik olyan helynek, amely a legtöbb örömet ígéri.”

A Mont-Blanc rakparton található Erzsébet királynő (Sisy) modern szobrának feliratára éppen az egyik derék genfi magyar figyelme révén került fel az „Ausztria császárnője” titulus mellé a „Magyarország királynője” cím is. (Sajnos, a róla készült képeslapokon már az utóbbi textus rendre lemarad.)

A genfi magyar fiatalok mintegy húsz huszonöt fős csapatával a Genfi-tó partján, a természeti szépségeket csodálva, a tiszta időben is csak néha odalátszó 4810 méter magas Mont-Blanc csúcsát fürkészve, de szépen kivehetően inkább csak az előhegyet látva, külön is találkozhattam. Popa Péter új kötetének szakrális fogantatású verseit a szerzővel együtt értelmeztük. Az egyik PhD-és fiatalember Ady-kötettel érkezett az irodalmi délutánra. Legkedvesebb Ady-verseiből olvasott föl, ezeket a „miért szép?” kérdésre keresve a választ közösen értelmeztük. Ezek a fiatalok szomjazták a magyar szót, az emberi hangot, a költészet szépségét… A találkozót Sík Sándor Kodály Zoltán által megzenésített Tedeumával zártuk a Deo gratias (Istennek legyen hála!) és a Soli Deo Gloria (Egyedül Istené a dicsőség!) jegyében.

Különösen fontos feladatot lát el a Genfi Magyar Könyvtár, amelynek 30 ezernél is több tételből álló könyvállományát Szabó Zoltán egy élet munkájával gyűjtötte össze. Nem is tudtam eldönteni, hogy a tudós könyvtáros lakásában van-e a könyvestár, avagy ő lakik-e könyvtárban. A könyvtár vezetője és kiszolgáló személyzete egy személyben  Szabó Zoltán. (Hatvanban érettségizett egykoron, a később Egerbe került tudós gimnáziumi tanárnak, Farkas Lászlónak volt kedves tanítványa.) Szabó Zoltán élő lexikon, derűt, jókedvet árasztó egyéniség. Elmesélte, hogy amikor leánykérőben volt, a francia anyósjelölt így szólt hozzá: „Kedves Zoltán, keveset tudunk a magyarokról. De azt tudjuk, hogy St. Gallenben leszedték a templomról az aranykeresztet és elrabolták a nőket.” Zoltán erre így Válaszolt: „Az első állítás, sajnos, igaz, de az már régen történt, akkor még pogányok voltunk. A második állítás azonban nem igaz, mert nem rabolták el a nőket, a nők ugyanis önként mentek el a magyarokkal, amint önként fog engem is követni az Ön kedves lánya.”

Fültanúja lehettem egy beszélgetésnek, amelyben Szabó Zoltán francia felesége hangsúlyozta, hogy férjét mindenki nagy tudósnak tartja, pedig ha ő szól hozzá, gyakran azt mutatja, hogy az egyik fülén be, a másikon pedig ki… Aztán évődve hozzátette: „Azért lehet ez így, mert középen nincs semmi.”

Genfben sok magyar híresség útján, többek Illyés Gyula nyomdokain járva fontos volt számunkra az ökumené. Kedves, kellemes és tanulságos élmény volt számomra, hogy a francia Svájc szépségeiből, történelmi emlékeiből jó néhányat megismerhettem… Házigazdáim, legalábbis így nyilatkoztak: „megrendelték a szép időt, és ráadásnak a gesztenyevirágzást is…”

Májusi tavaszidőben, pompás gesztenyevirágzáskor csodálhattam meg a Reformáció Genfi Emlékművét. A „Reformátorok fala” fenséges emlékmű-együttes, a genfi egyetem központi épülete mögötti park északi oldalán, a Bástya sétányon található. Az emlékfal felállítását a genfiek 1909-ben, Kálvin János születésének 400. évfordulóján határozták el. Tervük 1917 október 31-én, a reformáció születésének 400. évfordulóján vált valóra, annak jubileumán, hogy Luther Márton kiszögezte 95 pontját a wittenbergi templom kapujára.

Az emlékfal közepén Farel Vilmos, Kálvin János, Béza Tódor és Knox János szobra áll, seregszemlét tart fölöttük Illyés Gyula, aki A Reformáció Genfi emlékműve előtt című, történetfilozófiát és magyar sorskérdéseket a reformáció távlatos egyetemességében értelmező költeményében: „Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel / a hadrakelt hit zord hadnagyai, / a Vilmosok! és Coligny és Cromwell / -- ők néztek rám – s a szablyás Bocskay!…” A három nagy, Genfben is szolgált reformátor a Szentírást, Béza pedig a genfi Akadémia rendtartását tartja a kezében. (Eszembe is jutott: a reformáció idején a katolikus fogták az Eucharisztiát és elfutottak vele jobbra, a reformátusok pedig fogták a Szentírást és elfutottak vele balra… Ideje már, hogy újra találkozzanak!) Az emlékfal előtt kőlapokkal fedett díszmedence húzódik, a főalakok előtt a kőlapokat a genfi, berni és a skót címer díszíti. A sétány nyugati oldalán egy kőpiedesztálon Luther, a keleti részen pedig Zwingli neve emlékeztet a két nagy reformátorra. Érdekes dombormű mutatja azt a jelenetet, amikor 1534-ben Viret lelkész Genfben, a reformáció szellemében megkereszteli az első kisdedet. A domborművön Bern küldöttei is láthatók, akik Genfbe jöttek és meggyőződtek arról, hogy hitük azonos a genfiekével, és ennek alapján létrehozták a két város szövetségét.

Coligny Gáspár admirális, francia hugenottavezér szobra a reformáció mártírjára emlékeztet, akit Franciaországban Szent Bertalan éjszakáján öltek meg. A Coligny-szobortól balra lévő dombormű azt a jelenet ábrázolja, amikor IV. Henrik francia király több hugenotta vezér jelenlétében aláírja a francia reformátusoknak vallásszabadságot biztosító Nantes-i egyezményt. Az emlékmű előtt nyugatra haladva láthatjuk Hallgatag Vilmos orániai herceg (1533-1584) szobrát, aki a holland reformátusok harcát vezette a spanyolok ellen. A szobor melletti relief a német-alföldi református tartományok egyességét, az 1579-ben megkötött Utrechti Unió aláírását ábrázolja, a fölötte látható holland szöveg pedig a megállapodás szövegéből vett idézet.

Nyugati irányban, szélről Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem szobrát vehetjük szemügyre. Frigyes Vilmos sok hugenottát fogadott be országába, 1685-ben kiadta a Potsdami Ediktumot, amely vallásszabadságot biztosított a református jövevények számára. A dombormű fölött olvasható német felirat részleteket tartalmaz a fejedelem rendeletéből. Az emlékfal nyugati oldalán az 1536. május 21-i dátum olvasható, ugyanis ekkor fogadta el Genf mint önálló köztársaság a reformációt és vezette be a kötelező iskolai oktatást. Az emlékfal keleti végén pedig az 1602-es évszám látható. A savoyai herceg csapatai ekkor támadtak rá a genfiekre . A reformátorok szoborcsoportjának két oldalán az 1536-os dátum Kálvin „Institutio”-jának megjelenését, az 1559-es évszám pedig a Genfi Akadémia, a mai Genfi Egyetem és a Kálvin Kollégium megalapítására utal. Az egész emlékfal latin feliratának, a Post tenebras lux jelentése: A sötétség után jön a világosság.

A négy főalaktól keletre haladva dombormű mutatja Skócia reformátorát, Knox János, amint Edinburghban prédikál. A feje fölött a Miatyánk textusa olvasható. Williams Roger szobra azt az Amerikába kivándorolt (1636) puritán keresztyént ábrázolja, aki megalapította a Rhode Island-i gyarmatot, ahol az Újvilágban először iktatták törvénybe a teljes vallásszabadságot. A szobor melletti reliefen az angol kivándorló atyák láthatók, akik 1620-ban még a hajón szövetséget kötöttek, és megfogadták: ragaszkodni fognak hitükhöz, és segíteni fogják egymást az új hazában is. A relief fölött lévő szöveg a „Mayflower” hajón létrejött szövetségkötés egyik részlete. Cromwell Olivérnek (1559-1658), az angol puritánok vezérének a szobra mellett egy domborművön látható az a jelenet, amikor 1688-ban II. Jakab leányának, Máriának a férjét, a holland református Orániai Vilmost megválasztják angol és skót királynak és a parlament tagjaival való találkozáskor a királyi pár ünnepélyesen megerősíti a vallásszabadságot. A falba vésett szöveg ezt az eseményt idézi emlékezetünkbe.

A monumentális emlékfal keleti szélén csodálhatjuk meg Bocskai Istvánnak, amint a francia nyelvű felirat hirdeti: a „győztes erdélyi fejedelem”-nek a szobrát. A felirat az 1606-os bécsi békére utal, amelynek révén az erdélyi fejedelem a királyi Magyarországon is be akarta vezetni az Erdélyben már fél évszázaddal korábban törvénybe iktatott vallásszabadságot. A dombormű Bocskait a kassai országgyűlésen ábrázolja, amint előterjeszti a bécsi békekötés pontjait. Több magyar mágnás neve is szerepel a domborművön, a szepesi városok képviselőivel együtt. A sor végén Thököly egyik őse áll, aki 1606-ban szepesi gróf volt. A relief két oldalán Bocskai Kassán tett nyilatkozata olvasható, amely szerint a hit, a lelkiismereti szabadság és a régi törvények a magyar nép számára értékesebbek az aranynál. A dombormű fölött olvasható latin felirat a bécsi békekötés szövegéből tartalmaz néhány soros idézetet, amely a vallásszabadság mellett arra a követelményre is utal, hogy Magyarországot született magyarok kormányozzák. A emlékfal lenyűgöző hatását a lengyel származású francia szobrász, Paul Landowski alkotása, a karakteres Bocskai-szobor testesíti meg. (Bocskai igazi „keleti” fejedelem, Mányoki  Rákóczi portréjához hasonló hatást tesz ránk.)

Sarkady Sándor hívta fel a figyelmemet arra, hogy Illyés Gyula 1956-ban, a Kézfogások című verskötetében még „baltás Bocskay”-ról írt. Sokan emlékezhetnek arra, hogy elődeink olvasókönyvében még szerepelt a „baltás hajdú vitéz” képe, amely talán Illyést is inspirálhatta a „baltás” jelző használatára. Valószínűnek látszik, hogy valaki figyelmeztethette a költőt, hogy a genfi Bocskay-szoboralak kezében nem balta, hanem egy hatalmas szablya látható. Az észrevétel nyomán Illyés a realizmus híveként ki is javította „ténybeli tévedését”, és a Poharaim (1967) verskötetben „szablyás”-ra változtatta Bocskai jelzőjét. A „baltás” eredeti változat igen erőteljes, de a fejedelemhez jobban illik a „szablyás” verzió, a ténybeli hiteleség és az Arany János-i felfogás értelmében is: „az igazat mondd, ne csak a valódit…”  Genfi vendéglátóim büszkén említették: az emlékmű felállítási költségeire a svájciak után a Magyarországi Református Egyház gyűjtötte és küldte a legnagyobb adományt. Felidéződtek bennem Illyés Gyula remekművének, a Reformáció Genfi emlékműve előtt című költeménynek sorai: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen / magyarság, ha nincs Kálvin? / Nem hiszem.”

Genfi tartózkodásom második napján Mercz László, aki kitűnő hajóskapitány és a hajózás elismert szakírója volt a házigazdám. (A tengeri és a folyami hajózás nemzetközi szabályait összefoglaló  legújabb könyve éppen most jelenik meg francia, angol és magyar nyelven.) Vitorláshajója a Genfi-tó egyik kikötőjében várta a szép időt és kedvező szelet, amikor kocsiján átvitt bennünket Franciaországba, Felső-Savoie tüneményes szépségű idegenforgalmi központjába, a Semnoz lábánál fekvő Annecy városkába. Ezt a turisztikai központot a franciák nagy szavazattöbbséggel választották a legszebb és leglakhatóbb francia kisvárosnak. (Észre sem vettem, mikor léptük át a svájci-francia határt, itt valóban „határtalanul” tisztelik és szeretik egymást a népek!)

Annecyban az Isle-kastély és palota a XII. század és a XVI. század között épült. Székesegyháza és architektúrai szépségű templomai a XV. és XVII. századból valók. Két temploma alatt is átfolyik az Annecy folyócska. Itt úgy mondják: az elődök bevezették a templomokba a keresztelővizet. (A folyó vize állítólag iható, de a savasesők korában ebben már nem igazán tudok hinni.)

Mindenütt szembetűnő a rend és a tisztaság. Különösen sok a zöld terület, a szépen gondozott park, fa, bokor, díszcserje és dísznövény. (Eltanulhatnánk tőlük az egyik üdvösséges szabályt: ha kivágnak egy fát, kettőt kell helyette ültetni.) A városka lakói büszkék történelmi nevezetességeikre, a természet iránti szeretetükre, emberbarát mentalitásukra, jól szervezett vendéglátóiparukra, vendégszeretetükre. A városkától dél-keletre, a francia Elő-Alpokban található a 15 km hosszú Annecy-tó, a strandolás, vitorlázás egyik paradicsoma. Élvezve a gyönyörű városka szépségeit, természeti környezetét, minduntalan az jutott eszembe, mit lehetne a látottakból Egerben, kis hazánkban valóra váltani? (Sajnos, mindaddig édeskeveset, amíg az emberi felelősségtudat, a fegyelem és figyelem, az értékek tisztelete nálunk nem emelkedik magasabb szintre.)

Magyarok között járva Genfben, gyakran elgondolkodtam azon, hogy Ady korkérdése ma mennyire érvényes: „Mit ér az ember, ha magyar?” Érdekes életeket, emberi sorsokat megismerve tapasztalhattam: ma különösen fontos és időszerű Ady alapkérdése és igaza. A közös szótértés, az igazi kommunikáció esélyét növelte az a tény, amikor kiderült: Genfben élő, de francia állampolgárságú házigazdám bencés öregdiák, Pannonhalmán érettségizett. Több közös tanárunkra emlékeztünk szeretettel, végül az ökumené jegyében szólalt meg bennem az „Ora et labora”, és protestáns  párjaként az „Orando et laborando”, vagyis az „Imádkozzál és dolgozzál” intelme.

Tanulságos kommunikáció során megtudtam – az információ egyoldalú és személytelen, az igazi kommunikáció személyes és közösségi --, hogy az olasz, a spanyol és a portugál bevándorlási hullám megváltoztatta Genf lakosságának vallási-felekezeti összetételét. Kálvin János egykori városában ma több katolikus él, mint protestáns. Genf utánozhatatlan, egyedi történelmi, művészeti, szellemi-lelki értékeiről, hagyományokat tisztelő és megértő nézeteiről, a pozitív változásokat magába fogadó, emberközpontú szellemiségéről a mint cseppben a tenger hasonlat alapján kaptam ízelítőt. A természeti és történelmi emlékek, művészi értékek svájci bősége ellenére az emberekkel való találkozás hagyott bennem mély nyomot, az genfi organizátor típusú magyarok szellemisége jelentett számomra maradandó élményt. Sok szép élményt, emléket, fontos egyéni és közösségi tanulságot hoztam magammal – vámmentesen, túlsúly nélkül.